Ez egy korábban keletkezett cikkem, de mivel múltbatekintős, nem sokat veszített az aktualitásából.
Az esküvő egy életre szóló döntés, melynek sok meghatározó pillanatához kötődnek szimbolikus tárgyak és hagyományok.
Nyilván minden tájegységnek megvannak a saját szokásai, de a kommunikációs csatornák révén, ezek egyre inkább összemosódnak, és kialakul egy olyan szokáscsokor, ami általánosan ismerté válik országszerte.
Néhány általános lánykérést, eljegyzést és menyegzőt övező hiedelemből és hagyományból válogattunk össze egy bokrétát. Időrendben az esküvő előtti, ma már sokszor csak múltba vesző hagyománynak tűnő szokásoktól kezdődően az esküvő napjáig jutunk majd el a cikkekben. Természetesen hangsúlyoznom kell, hogy az alábbiak csak egy lehetséges változatot képviselnek, nem kizárólagos forgatókönyvek, csak ízelítőt adnak a házasulandóknak.
Májusfa: május elsejét megelőző estén, vagy inkább éjjelén állítottak májusfákat a szerelmes fiatalemberek. Ez titokban történt úgy, hogy a kiszemelt leány kapujánál egy fát szúrtak le a földbe, s egy ruhát akasztottak rá. Ha másnap a leány abban a ruhában jelent meg, a fiú örülhetett. Ha nem, kikosarazták. Ez a szokás némelyik faluban még ma is él, városokban már nem szokás.
Máshol, múlt századi forrásokban, a májusfaállításról természetesen nem csak az esküvő kapcsán találunk feljegyzéseket: minden év május elsején a falukban, városokban, sok épület előtt lehet leszúrva látni virító zöld levelű, ágas-bogas, karcsú, magas fákat, melyeken virágok, szalagok, déli gyümölcsök, italok, füzérek stb. díszelegnek. Falvakon nőtlen ifjak kedveseik ablaka előtt állítják fel május első napján virradóra a májusfát. Azonban az eredete még a múlt századnál is mélyebbre nyúlik vissza a múlt homályába: a májusfáról azt írják, hogy szent Jakab és szent Fülöp, midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezért tettéért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, és rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt szent Jakab apostol napja virradójára, azaz május elsején. Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű(!) hajadonok ablaka előtt felállítani, még pedig ha lehet észrevétlenül.
De ha már felállították, bizony nem lehetett csak úgy sorsára hagyni, májusfát vagy májusi gallyat bizony világosig őrizni kellett. A két világháború között divatba jött a szerenád, az éjjelizene május elsején. Nagykőrösön amelyik lánynak már volt udvarlója, az május elsején kapott májusfát. Leggyakrabban nyárfa volt, de állítottak vadkörtét, orgonát is. A fákra színes papírszalagokat akasztottak. Ezután szerenádot adtak, amit a lánynak fogadni illett egy szál gyufa vagy gyertya meggyújtásával. A szerenádot követően a lány kiment és borral kínálta a legényeket.
A májusfák kidöntése járt együtt általában nagyobb ünnepélyességgel, táncmulatsággal. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, a májusfára mászás.
Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni. Azé lett a tetejére erősített ital, akinek ez sikerült. Gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy az üvegbe paprikás vizet tettek.
Ha jól sikerült a májusfaállítás, a kiválasztott leány felvette a fára akasztott ruhát, akkor talán már a lánykérés is következhetett.
A lánykérés jeles napján a vőlegény — összeszedve minden bátorságát, elvére az ember nem megy minden nap lánykérőbe — elmegy választottjának szüleihez, s megkéri a lány kezét.
Ilyenkor általában szokás a szülőknek ajándékkal is kedveskedni, a lány anyjának virágot, apjának pedig bort, esetleg más nemes italt visz. A leánykérés célja korábban a lányos család és a lány házasságra való hajlandóságának felderítése volt. Mindig a lányos háznál történt, ahová ünnepélyesen elvonult egy vagy több felkért személy a házasulandó legény, illetve annak szülei képviseletében: kérő, rokonok esetleg együtt is mehettek a szülőkkel, a legénnyel. A leánykérés időpontjául legtöbb helyütt az esti órákat említik, olykor a kora reggelt, amikor biztos, hogy otthon vannak, s amikor kevésbé látták meg, akikre nem tartozott.
Régen, ha nem tetszett a fiú a családnak, akkor kitették a szűrét (a szó mindkét értelmében). Ez a szokás is átformálódott már napjainkra. Hagyománytiszteletből egy része a házasulandó ifjaknak még a szülők elé járul, de manapság sokkal sordöntőbb az a pillant, amikor a leánynak teszik fel azt a bizonyos kérdést. Egyre gyakrabban hallani, hogy a hölgyek valami különleges lánykérésről álmodoznak. Úgy tűnik, minimális elvárás a romantikus holdfény és a térdre ereszkedés, de minél izgalmasabb, különlegesebb a kézkérés, annál boldogabban rebegi majd az arajelölt az igent.
Az eljegyzés, vagy kézfogó.
Az esküvőt minden esetben az eljegyzés előzi meg. Általában valamelyik nagy ünnephez (pl. karácsony, húsvét…) szokás kapcsolni. Ez a pár első közös ünnepe, s ilyenkor rajtuk kívül általában csak a szülők vannak jelen. Gyűrűt cserélnek, és kitűzik az esküvő napját.
A modern világ ez a szertartást talán egy picit háttérbe szorította, nem tulajdonítanak neki akkora jelentőséget, pedig talán életünk egyik legnagyobb döntése. Az eljegyzés addig nem hivatalos, míg nincs eljegyzési gyűrűje a menyasszonynak, melyet a bal kezének gyűrűsujján visel. Az eljegyzési gyűrűt a vőlegény ajándékozza a menyasszonynak. Manapság gyakori, hogy a fiatalok együtt választják ki a gyűrűket.
Az eljegyzést az eljegyzési vacsorán jelentik be hivatalosan a családtagoknak. Ezt hagyományosan a menyasszony szülei rendezik, de ma már a vőlegény családja is megteheti, de közös szervezésben, étteremben is gyakori a megrendezése.
Az évek során a karikagyűrű divatja is változik. Napjainkban gyakori, hogy az eljegyzési gyűrű lesz egyben a házassági gyűrű is, csak átkerül a jobb kéz gyűrűsujjára. A gyűrűválasztás is, mint minden más, függ a pár ízlésétől és pénztárcájától.
Harmadik mese: ami megelőzi az esküvőt
2014 március 11. | Szerző: Ajnácska
Az esküvő egy életre szóló döntés, melynek sok meghatározó pillanatához kötődnek szimbolikus tárgyak és hagyományok.
Nyilván minden tájegységnek megvannak a saját szokásai, de a kommunikációs csatornák révén, ezek egyre inkább összemosódnak, és kialakul egy olyan szokáscsokor, ami általánosan ismerté válik országszerte.
Néhány általános lánykérést, eljegyzést és menyegzőt övező hiedelemből és hagyományból válogattunk össze egy bokrétát. Időrendben az esküvő előtti, ma már sokszor csak múltba vesző hagyománynak tűnő szokásoktól kezdődően az esküvő napjáig jutunk majd el a cikkekben. Természetesen hangsúlyoznom kell, hogy az alábbiak csak egy lehetséges változatot képviselnek, nem kizárólagos forgatókönyvek, csak ízelítőt adnak a házasulandóknak.
Májusfa: május elsejét megelőző estén, vagy inkább éjjelén állítottak májusfákat a szerelmes fiatalemberek. Ez titokban történt úgy, hogy a kiszemelt leány kapujánál egy fát szúrtak le a földbe, s egy ruhát akasztottak rá. Ha másnap a leány abban a ruhában jelent meg, a fiú örülhetett. Ha nem, kikosarazták. Ez a szokás némelyik faluban még ma is él, városokban már nem szokás.
Máshol, múlt századi forrásokban, a májusfaállításról természetesen nem csak az esküvő kapcsán találunk feljegyzéseket: minden év május elsején a falukban, városokban, sok épület előtt lehet leszúrva látni virító zöld levelű, ágas-bogas, karcsú, magas fákat, melyeken virágok, szalagok, déli gyümölcsök, italok, füzérek stb. díszelegnek. Falvakon nőtlen ifjak kedveseik ablaka előtt állítják fel május első napján virradóra a májusfát. Azonban az eredete még a múlt századnál is mélyebbre nyúlik vissza a múlt homályába: a májusfáról azt írják, hogy szent Jakab és szent Fülöp, midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezért tettéért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, és rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt szent Jakab apostol napja virradójára, azaz május elsején. Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű(!) hajadonok ablaka előtt felállítani, még pedig ha lehet észrevétlenül.
De ha már felállították, bizony nem lehetett csak úgy sorsára hagyni, májusfát vagy májusi gallyat bizony világosig őrizni kellett. A két világháború között divatba jött a szerenád, az éjjelizene május elsején. Nagykőrösön amelyik lánynak már volt udvarlója, az május elsején kapott májusfát. Leggyakrabban nyárfa volt, de állítottak vadkörtét, orgonát is. A fákra színes papírszalagokat akasztottak. Ezután szerenádot adtak, amit a lánynak fogadni illett egy szál gyufa vagy gyertya meggyújtásával. A szerenádot követően a lány kiment és borral kínálta a legényeket.
A májusfák kidöntése járt együtt általában nagyobb ünnepélyességgel, táncmulatsággal. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, a májusfára mászás.
Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni. Azé lett a tetejére erősített ital, akinek ez sikerült. Gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy az üvegbe paprikás vizet tettek.
Ha jól sikerült a májusfaállítás, a kiválasztott leány felvette a fára akasztott ruhát, akkor talán már a lánykérés is következhetett.
A lánykérés jeles napján a vőlegény — összeszedve minden bátorságát, elvére az ember nem megy minden nap lánykérőbe — elmegy választottjának szüleihez, s megkéri a lány kezét.
Ilyenkor általában szokás a szülőknek ajándékkal is kedveskedni, a lány anyjának virágot, apjának pedig bort, esetleg más nemes italt visz. A leánykérés célja korábban a lányos család és a lány házasságra való hajlandóságának felderítése volt. Mindig a lányos háznál történt, ahová ünnepélyesen elvonult egy vagy több felkért személy a házasulandó legény, illetve annak szülei képviseletében: kérő, rokonok esetleg együtt is mehettek a szülőkkel, a legénnyel. A leánykérés időpontjául legtöbb helyütt az esti órákat említik, olykor a kora reggelt, amikor biztos, hogy otthon vannak, s amikor kevésbé látták meg, akikre nem tartozott.
Régen, ha nem tetszett a fiú a családnak, akkor kitették a szűrét (a szó mindkét értelmében). Ez a szokás is átformálódott már napjainkra. Hagyománytiszteletből egy része a házasulandó ifjaknak még a szülők elé járul, de manapság sokkal sordöntőbb az a pillant, amikor a leánynak teszik fel azt a bizonyos kérdést. Egyre gyakrabban hallani, hogy a hölgyek valami különleges lánykérésről álmodoznak. Úgy tűnik, minimális elvárás a romantikus holdfény és a térdre ereszkedés, de minél izgalmasabb, különlegesebb a kézkérés, annál boldogabban rebegi majd az arajelölt az igent.
Az eljegyzés, vagy kézfogó.
A modern világ ez a szertartást talán egy picit háttérbe szorította, nem tulajdonítanak neki akkora jelentőséget, pedig talán életünk egyik legnagyobb döntése. Az eljegyzés addig nem hivatalos, míg nincs eljegyzési gyűrűje a menyasszonynak, melyet a bal kezének gyűrűsujján visel. Az eljegyzési gyűrűt a vőlegény ajándékozza a menyasszonynak. Manapság gyakori, hogy a fiatalok együtt választják ki a gyűrűket.
Az eljegyzést az eljegyzési vacsorán jelentik be hivatalosan a családtagoknak. Ezt hagyományosan a menyasszony szülei rendezik, de ma már a vőlegény családja is megteheti, de közös szervezésben, étteremben is gyakori a megrendezése.
Az évek során a karikagyűrű divatja is változik. Napjainkban gyakori, hogy az eljegyzési gyűrű lesz egyben a házassági gyűrű is, csak átkerül a jobb kéz gyűrűsujjára. A gyűrűválasztás is, mint minden más, függ a pár ízlésétől és pénztárcájától.
Forrás: www.harmonet.hu; www.nlcafe.hu; www.unnep.eu ;
Fotó: justmarried-photography.blogspot.hu;
Oldal ajánlása emailben
X